Szia Bunny!

Nem azt akarom kerdezni, hogy mit egyek edzes elött es mit utana. Azt sem, hogy a Sustat s*ggbe vagy agyi arteriaba szurjam. Engem egy dolog erdekelne:

Mi volt az a pont, vagy kivalto ok, ami miatt azt mondtad anno: embert faragok magambol. Milyen uton jutottal el az elhatarozasig ? Hirtelen "felindulas", vagy megelözte valami ? Lehet, hogy sokan kiröhögnek a kerdes miatt, de ugy gondolom, az egesz sport alapja az elhatarozas. olyan erös elhatarozas, ami le tudja gyözni a merhetetlen lustasagot es punnyadtsagot. 

A valaszodat elöre is köszönöm.

Üdvözlettel

Trestan1234 - 2018-08-24 09:05

---

Szia!

Erre igazából audioblogban akartam válaszolni, csak nem volt időm. 

15 éves koromban kezdtem el edzeni. Nem volt nehéz, mert nyomi voltam. Amikor az ember nyomi, akkor ki akar törni a nyomiságból. Azt hiszi, hogy az izmoktól valaki lesz. Meg akarja mutatni. Mindenkinél ez van.

Mindenki ilyen nyomorult balfasz, kivétel nélkül, hogy kisebbségi érzésből (a csajok vagy bármi más nyomor miatt) kezdi. 

De aztán jó esetben ez átmegy valami normálisabba és onnantól lesz az edzésből sport. Amikor nem másokért csináljuk, nem a tükörnek, hanem magunkért, hogy megfelelő fizikumú emberként legyünk része a világnak. Amikor megértjük, hogy az edzést el kell végezni, mert így vagyunk teljesek.

Van akinél mérhetetlen a lustaság. Az átlagember csak jól akar kinézni, nem akar sportoló lenni. Innen halott az ügy. 

Nekem ezzel tizenévesen nem volt gondom. Szét akartuk tépni a súlyokat. Zabáltuk a parizert, a krémtúrót (kurvára utáltam), mert azt hittük, abban van a fehérje. 4 liter tejet ittam naponta, a fél napot fosással töltöttem.

De abban az időszakban nem volt más dolgom, azt hittem ez lesz az életem. Fiatal önimádóként könnyű hősnek lenni a teremben, amikor nem kell dolgoznod. 

Amikor jön a pina, majd a munka és az élet kihívásai, jó esetben a család és valami jó hobbi - akkor már nehezebb. 

Talán meglepő információ: tizenévesen imádtam edzeni. Azt hittem, megváltom a világot a 70 kilós gyíkfasz formámmal és a 100 kilós fekvenyomással. Aztán jött a valódi élet, a felnőttkor, csóróság, meló, biznisz, folyton csörgő telefon és hipp-hopp, kimaradt 1-2-3 év, egyszer kereken 10. 

Ma utálok edzeni. Utálom mint a szart.  Rühellek reggel lemenni a terembe. 

De megcsinálom. Heti hatszor lent vagyok. Ez egy munka. Szándékosan olyan kényszerhelyzetbe hoztam magam, hogy le kell mennem. (Ez az ún. edzőtárs.) Van egy barátom, aki segít, hogy ne hányjak, amikor a mocsadék decpacito meg ilyen szarok mennek a teremben. (A Superhero.)

Mindig ezer dolgom van, annak állnék neki reggel, de le kell mennem a terembe és utána órákig ki vagyok készülve.

Aki felfrissül az edzéstől, az nem edz. Aki szét van esve és csak aludni akar utána, az edzett is. Én nem ordibálok, nem dobálózok ezek kilóval, semmi látványos nincs, de megcsinálom rendesen, szép csendben úgy, hogy megérezzem.

Nem érdekel, hogy nézek ki, de az embernek kell ez a fizikai munka, különben sosem lesz egészséges. 

Azt mondom, átlagembereknek nem kell nagy dolgokra törekedni.

De tudj már fekvenyomni, guggolni és felhúzni a saját súlyoddal. Ez azért minimum kéne hogy legyen. 

 

Bunny - 2018-09-21 22:04