Szia!

Van két kislányom. Egy lassan 4 és egy 5 éves.

Normális, jól nevelt gyerekek, meg egy normális feleség. Olyan ideális családféle ez amiben boldogok vagyunk, viszont az elmúlt fél évben marha feszült vagyok ha foglalkoznom kell a lányokkal. 

Amikor nem vagyok itthon, elképzelem, hogy rajzolunk, bújócskázunk, tornázunk, vagy olvasok nekik mint régebben és alig várom, hogy hazaérjek, amikor meg itt a lehetőség nyűgnek érzem az egészet és ez nagyon bánt. Szeretem őket, nem ordítok velük, de úgy érzem, hogy egyszerűen nincs kedvem hozzájuk, szinte idegesítenek a bújásukkal...stb. Tudom, hogy kurva szarul hangzik, de imádom őket, mégis ez a furcsa kettősség van bennem. Veled volt már ilyen? 

Nem a faszbukozásban zavarnak mint a többséget, csak úgy érzem nincs nyugalmam. Szarember lettem? 

Köszönöm! 

Márk

mark86 - 2017-01-31 17:51

---

Szia!

Régóta tartozom ezzel a válasszal is. Bár én nem vagyok semmilyen felsőbb hatalom által kijelölt Abszlút Igazság Megmondó Ember, de azt talán elmondhatom, hogy van egy fejlett igazságérzetem. Talán azért, mert elég globálisan tudom szemlélni a dolgokat az átlag paraszthoz képest legalábbis, akinek addig terjed, hogy énénén és mindent akarok azonnal ingyen. Tehát analizálom magamban a dolgokat minden szemszögből.

Nos, mint mondtam, ez nem megfelebbezhetetéen ítélet, csak egy vélemény: nem vagy szar ember.

A probléma komplexitása abban van, hogy az otthon a nyugalom helyszíne vagy szigete, az ember ki akar zárni minden szart, amikor otthon van. 

Ezért költözik házba, aki teheti. Régebben én sem értettem a családi ház mániát, ami már apámnak is megvolt. (Sajnos ő csak annyit profitált, hogy addig otthoni alkoholista volt, a családi házba költözéstől meg felfedezte a két házzal odébb levő kocsmát.)

Az idő haladtával megértettem: nagyon fontos, hogy az ember legalább otthon kizárja a stresszt és a sok faszparasztot. 

Nyilván a gyerekeknek ehhez még nem sok köze van, de bármennyire is szereted őket, győz a nyugalom iránti vágy. Amikor végre hazamenekülsz, teljes nyugalmat akar - egy gyerek azonban sok mindent akar, csak nem ezt.

Ez egy komoly konfliktus, amiben erősnek kell lenned. Képzeld el azt, amikor nálunk a vasárnapi lábazás után jön a gyerek, hogy focizzunk, vagy menjünk valahova, vigyem a nyakamban, ilyesmi. Néha megbeszélem vele inkább, hogy pihennem kell előbb.

Szögezzük le: semmi gáz nincs. Ha képtelen vagy a gyerekekkel foglalkozni, felesleges erőltetni. De ahányszor csak tudod, le kell győznöd a fáradtságot. 

Amikor meg nem tudod, mondd el nekik. De ne intézd el két szóval, hanem rendesen magyarázd el, hogy apa most nagyon fáradt, pihennie kell, kicsit később majd jön játszani.

Szerintem én sem vagyok egy mintaapa, de úgy nem is akarok mintaapa lenni, hogy állandóan a gyerekkel lógok a játszótéren, de a telefont basztatom.

Elég gáz például, hogy nem tudok vele vonatozni, mert olyan merev vagyok, hogy nem tudok leülni a kisvasúthoz. Úgyhogy ilyenkor fekszem a földön.

De én is túl keveset vagyok a lányommal. 

Igazából nem nekem kéne tanácsot adni, mert én is hülyének érzem magam az egészhez, de legalább próbálkozom és a gyerek talán ezt érzi. 

Egyébként egy trükk: szerintem általános, de a gyerekek azt szeretik csinálni, amit te. Kis majmok még, utánzásból tanulnak. (A felnőttek is sokan megrekednek ezen aszinten, ezért lehet eladni a BMW-t és az ájfónt.)

Szóval vond be a tevékenységedbe. Mi a múltkor együtt főztünk. De szeret eljönni az autómosóba, pedig fél a kefétől. Mostunk már motort együtt. Ezek nagyon jó együtt tölött idők tudnak lenni.

 

 

 

Bunny - 2017-02-26 08:19