Hello Bunny!

Nemrég találkoztam egy elmélettel, amivel kapcsolatban érdekelne a véleményed, mert logikusan hangzik, mégis gyanús, hogy faszság.

Állítólag ketogén diétánál a kezdeti átállási szakasz után nem szükséges azt a mennyiségű zsírt bevinni amit az elején, (összkalória 70%-a) mert ha a szervezet átállt a ketózisra, onnantól kezdve mindegy, hogy a zsír amit használ testzsír-e vagy kívülről származó, ezért a bevitt zsírt is letolhatjuk egész alacsonyra, így a kiszámolt szükséges fehérje mellett marad a 30g alatti szénhidrát és mondjuk 30-40g zsír. Ez így nagyon alacsony napi bevitelt eredményez (1000-1200kcal), ám az elmélet szerint mégis minden fasza, mert a fehérje megvan, az izom megmarad, a zsíranyagcsere pörög, és az összes hiányzó kalóriát testzsír égetéséből fedezzük. Így nyugodtan össze lehet hozni akár napi 1500-2000kcal napi deficitet is, a zsír meg csak úgy olvad, mint a szar?!

Elvileg ezért lehetséges az, hogy azoknak a hosszútávfutóknak pl akik ketogén diétán vannak, a mellett, hogy nem kell baszódniuk a verseny előtti szénhidrát töltéssel, az az előnnyük is megvan, hogy mondjuk egy maraton utolsó 8 kilóméterén sosem fog hirtelen kiürülni a tank, mint ahogy az a hagyományos szénhidrát-tüzelésű futóknál előfordulhat, ha elszámoltak valamit, mivel annyi zsír mindenkin akad, ami bármikor lazán fedezi egy maratoni táv lefutását, tehát az üzemanyag gyakorlatilag a verseny időtartama alatt kifogyhatatlan.

Nem igazán találok benne logikai buktatót, de azért gyanús. Szerinted működhet ez?

Ja, nem vagyok hosszútávfutó, ezt egy síma, súlyzós és aerob edzés melletti diétában próbálnám ki.

Előre is köszönöm a válaszod.

Erőt, egészséget!

Obi Wan

 

Obi Wan - 2016-12-01 02:31


Szia!

Én találok benne logikai buktatót: az izomtömeg. És az aktivitás. Lehet ez egy hosszútávfutónál működik, aki 60 kiló 180 centihez, de súlyzós edzés mellett vicc.

A ketogén lényege éppen az, hogy magas a zsírbevitel. Ennyi. Alacson zsírbevitel mellett nem lesz ketózis.

Tudni kell azt is, hogy a fehérjebevitel sem lehet túl magas, mert azzal is izmot veszíteni segítesz csak.

 

 

 

 

Bunny - 2016-12-01 07:40

Szia Bunny!

Sajnos Mononukleózissal diagnosztizáltak egy hete és orvosi javallatra 6 hétig legalább ki kell hagynom az edzést és mellőznőm kell mindenféle sportot (24 vagyok, két éve edzem rendszeresen, de világéletemben sportoltam valmait). Van-e esetleg valami tipped a gyorsabb regenerálódásra estleg tudsz-e valamit tápkieget ajánlani? Ugyanakkor tudsz esetleg valami kevésbé megerőltető edzést (akár otthonra is ) ajánlani, hogy ne legyen teljes kiesés a következő időszak? Köszi előre is a választ!

madarasat - 2016-11-23 15:57


Szia!

A regenerálódás két titka (jéé, ezt meg kéne írnom cikkbe.)

1. Megfelelő táplálkozás. (Közeps fehérje, alacony szénhidrát edzésszünet alatt.)

1.5 Megfelelő vitamin és ásványanyag bevitel.

2. Glutamin. Napi 20g minimum.

 

Más: a Fitt Marketbe keresünk hozzáértő vagy érdeklődő eladót. Pályakezdő is lehet, idősebb is lehet, a lényeg a hozzállás, fontos, érdekeljen a dolog.  A fizetés nem egy csoda, de ez van. Munkaidő heti 4 nap, kb. hétfő-kedd-szerda-szombat 10-20 óráig, de ez még alakul. 

Érdeklődni: bbgymmarina@gmail.com

 

Bunny - 2016-11-26 17:53

Szia Bunny!

A heti három súlyzós edzés mellé úgy gondoltam beiktatok kardió edzéseket is mivel igen szar az állóképességem és amúgy is miért ne. Ettől sokkal jobban izzadok mint súlyzós edzésen szoktam és kb fél óra után a verejtékem ammóniaszagú lesz, ami egyrészt olyan kurva büdös, hogy engem is zavar, másrészt nem akarok másokat ennek kitenni ha lehet. Neten olvasgattam, olyanokat írtak, hogy a szervezetem fehérjét kezd el bontani, hogy energiához jusson és valahogy ennek a mellékterméke az ammónia? Nem tudom mennyire faszság ez vagy mennyire nem, Te valószínűleg jobban értesz hozzá mint én. 

Táplálkozásomról: csirke, rizs/krumpli, zöldség, tejsavófehérje, igazából ritkán eszek szemetet.

Megoldás lehet edzés előtt valami kis szénhidrátot bevinni? Kardió előtt kb két órával szoktam enni egy teljeset (csirke + szénhidrát).

 

Köszi a választ előre is. Ja, és amit a vállamra ajánlottál (warmup/nem forte) bevált, szinte jobb mint előtte volt nem vicc.

saffer001 - 2016-11-25 21:34


Szia!

Érdekes dolog ez, ami szerintem elég sok emberel elő is fordul, mégsem kérdezte még még senki.

Abszolúte jól látod a kérdés: a fokozott ammóniatermelődés oka  a katabolizmus. A fehérjék aminosavjait bontod, ettől lesz túl sok ammnónia, ami nem tud máshogy ürülni, mint izzadással és vizelettel.

Első kérdés: iszol-e elég vizet?

Reggel szinte mindenkinek meg kéne inni fél litert ébredéskor, aztán még felet az első órában.  

Második kérdés: elég-e az a kaja, amit beviszel?

Vagy túl kevés a szénhidrát, vagy túl kevés a zsír. Érdemes a kardio edzés előtt fél-egy órával kifejezetten zsírt fogyasztani, teljes tojást, mogyorót vagy lenmagolajat. De működhet némi lassú szénhidrát is, egyszerűen próbáld ki, és meg fog szűnni. Még az is elég lehet, ha egyszerűen közelebb teszed az étkezésed.

(Vicces vagy nem vicces: a lányomnám tapasztalom, hogy mániákusan nem akar enni és amikor jó sokáig nem  eszik, frankón büdös lesz.)

Még egy trükk: kardio előtt zunanyzás. Az ammónia kérdést nem oldja meg, de friss testen kevésbé tudnak megpunnyadni a szagokat erősítő baktériumok.

Semmi para, ez is meg fog oldódni, mint a vállad!

 

 

 

 

 

Bunny - 2016-11-26 16:48

Szia Bunny!

Abban kérném a segítséged, hogy mitévő lehetnék annak érdekében, hogy ellenállóbb legyen az immunrendszerem a betegségek ellen. Téli hónapokban rendszeresen megbetegszem, idén az elmúlt két hónapba 3x voltam beteg. Próbálok mindent megtenni annak érdekében, hogy ez ne így legyen: megfelelően táplálkozom, rendszeresen sportolok, szedek multivitamint, ásványi anyagokat, c vitamint és mégse. Családon belül nem jellemző ez a dolog, pár hónappal ezelőtt voltam teljes kivizsgáláson, ott is mindent rendben találtak.

Milyen ötleteid vannak ezzel kapcsolatban?

Előre is köszönöm.

Miklós

KissMiklos - 2016-11-22 20:24


Szia!

A következőt javaslom: napi 40g glutamin a szokásos kiegészítőkön felül. Ezen kívül próbálj meg    napközben aludni fél-egy órát. Ha munka miatt nem megy, akkor este edzés előtt.

 

 

Bunny - 2016-11-23 23:56

Kedves Bunny!

Szeretnék érdeklődni hogy hol tudnék tőled személyesen órát venni? Szükségem lenne néhány jó tanácsra.

Kiss Gergő

kiss8676 - 2016-11-23 12:49


Szia!

Drugsbunny.hu/kapcsolat, itt érdeklődj.

Nem "órát" szoktam adni, hanem van egy bevélt konzultációs rendszerem. (Ettől nem kell megijedni azért.)

 

 

 

Bunny - 2016-11-23 19:55

Szia. Tudom hogy otthon vagy a tèmában azèrt kèrdezlek téged . Mindenkèpp szeretnek venni egy nagytestu motrot csak mèg nem tudom hogy milyet . Nekem a vrod ok tetszenek meg az atalakitott night rod ok csak folgamam sincs hogy mekkora igazabol rengeteg videot megneztem csak felek hogy kicsi lenne es ugyneznek ki rajta mint majom a köszörűkövön milyen tipust ajánlanál 185 magasvagyok es 135kg  fogalmamsincs melyiken nem neznek ki nevetsegesen . Gondolkoztam mèg hd softail breakot on hasonlo a formàja es nagyobbnak tünik... mit gondolsz ?

bakkaitibi - 2016-11-23 10:53


Szia!

Ízlések és pofonok, nekem a V-Rod nem nagyon tetszik. (Vízhútés, hülye váz.) Talán tetszene, csak azok nem tetszenek általában, akik V-Rodot vesznek. Sokból lesz ugyanis buzimotor. Persze van kivétel, Mecca Peti motorja itt áll a BodyBuilder Gymben. (Ami hamarosan súlyosan átalakul egyébként.)

Nekem a Breakout sokkal jobban bejön. Baromi jó formájú motor és nincs vízhűtéses buziskodás rajta. Nem hasonló a formája a V-Rodhoz, hanem sokkal jobb formája van.

Attól nem kell félned, hogy bármelyik kicsi motor lenne. Én 175 centi vagyok csak, kb. 100 kiló és a Breakouton rendesen nyújtózkodnom kell. Egyiken se nézel ki nevetségesen, abban biztos lehetsz. Ezek a motorok kissé groteszken nagyon a magyar viszonyokhoz, főleg a Breakout.

Ez én vagyok az első képen egy Breakouton: http://totalbike.hu/tesztek/2014/08/16/harley-davidson_fxsb_breakout/

A Breakout véleményem szerint a valaha volt egyik legjobb formájú H-D. Van vele némi rutinom, többször is volt nálam a H-D Budapest jóvoltából. Még dél-franciaországban is intáztek nekem egyet, csak beszoptam, mert eső volt.

Azt azért nem tudom, képben vagy-e: a Breakout 8 (nyolc) millió forint.

 

 

 

 

 

Bunny - 2016-11-23 12:59

Sziasztok!

Alapvetően magától kell gyógyulnia, és fog is, csak a gyógyulás körülményeit lehetővé kell tenni, és  meg kell teremteni. A fekélyekre Dermazint (vagy egyéb ezüst-tartalmú kenőcs, sprayt), a sebeket naponta fertőtleníteni, kenni/sprayzni majd újrakötözni kell. A fekélyek körül bármilyen hidratáló krém teendő, hogy újabb fekélyek ne alakuljanak ki, ha ép, rugalmas és hidratált a bőrszövet, kisebb az esély újabb fekélyek megjelenésének. A gyógyszerelést nem írtad, gondolom a vénás mikrocirkulációt segítő, vénák tágulását gátló gyógyszerek (pl. Detralex) vannak, ha mégsem, érdemes beszélni házi-/szakorvossal a gyógyszereléssel kapcsolatban. Lábon állást minimalizálni, fekvő helyzetben a láb lehetőleg felpolcolva pihenjen. Nagyon hosszú idő alatt fog gyógyulni, türelem és kitartás kell mindenki számára, de ha elkezd gyógyulni, akkor már nagyon valószínű, hogy bekövetkezik a teljes gyógyulás.

ui: Tudom ez nem az én rovatom, de remélem segíthetek, ezért írtam.
Ezt kérlek vágd le Bunny, ha kiteszed, és csak így tovább! Üdv!

lali - 2016-11-22 16:42


Köszi!

Bunny - 2016-11-22 17:14

Szia Bunny!

Édesanyámnak nagyon csúnya fekélyes a lába, volt már műtét plasztikázták nem segít Ő pedig nem akar több műtétet.

A kérdésem az lenne van-e olyan vitamin tápkieg ami segíti gyorsítja a bőr regenerálódását.Én ezt a Collagen Liquid-et nézztemki, hialuron kapszulával.

Vagy te mit tanácsolnál?Tudom nem vagy orvos nem is a szakterületed de hátha tudsz erről a témáról valamit.

Üdv: Saca

 

 

 

kalipo - 2016-11-16 20:21


Szia!

Nem vagyok egy bőrgyógyász, de ezek mindenképpen jó ötletek. Talán még D vitamin. Ja és persze egy alap vitamin és ásványi anyag csomag legyen meg.

 

 

 

Bunny - 2016-11-17 18:45

Szia! 18 éves fiu vagyok,2 éve edzem napiszinten konditeremben. 2 honapja korházba kerültem Hepatitis A(sárgaság) miatt. 3 hetet feküdtem a korhazban miután kiengedtek. Az orvos 3 honap dietára kotelezett ami nem is lenne gond csak arra a kérdésemre hogy szedhetek e tapkieget nemtudott választ adni. Edzéssel kapcsolatban annyit mondtak hogy pihentessem pár hétig. Az lenne a kérdésem hogy egy ilyen jellegü májbetegség után szedhetek e tápkieget? Konkréten a Scitec Kreatin Monohidrát érdekelne és a whey protein. Válaszodat előre is köszönöm!

Sándor123 - 2016-11-16 06:48


Szia!

A betegség után természetesen használhatsz bármilyen táplálékiegészítőt, de ehhez várjuk meg a teljes gyógyulást.

A tejsavó protein használata jót fog tenni, kell a fehérje és a glutamin a regenerálódáshoz. Egyeztess az orvossal, de szerintem onnantól, hogy edzel, ezek simán mehetnek.

 

Bunny - 2016-11-16 10:10

A kopaszodó srácnak: a férfi kopaszodás álatlában genetikailag determinált, minden esetre, ha koxolnál, akkor nem árt abbahagyni (ha sajnálod a hajad), ugyanis ez rátesz még egy lapáttal, mivel lesz még egy adag hormon, ami bekötődjön a hajhagymák androgén receptoraiba kifejtve "áldásos" gátló hatásukat a skalpon. És ha megkérdi valaki, hogy őszülésre mi jó, hát semmi. Vannak dolgok, amikkel meg kell tanulni együtt élni/elfogadni, mert ezt dobtuk.
A korpa is tipikus férfi gond, sok minden állhat a háttérben (még a genetika is beleszólhat), de főként mégis álatlános a fejbőr mikroflórája okozta korpásodás (pl. malessezia furfur), ilyen esetben meg ichitol, katekonamizol tartalmú samponok hatékonyak. Nekem mindkettő működött, ajánlom kipróbálásra. Gyógyszertárban biztosan találtok, ha elfelejtenétek a hatóanyagot, és csak korpásodásra kértek sampont, valószínű úgy sem lőttök bakot.

lali - 2016-11-14 20:39


Nekem pl. az áll a háttérben hogy sosem szárítom meg a hajam.

Bunny - 2016-11-14 23:16